...

"El kell fogadni, hogy rettenetesen egyedül vagyok. Soha senkinek nem lesz az a tapasztalata, ami az enyém. Ha valakihez hozzáérek, megérintem, soha nem fogom tudni, hogy ő mit érez. Soha. És senki nem fogja tudni, hogy én mit érzek, mit gondolok, hogy nekem milyen a világ."

Feldmár András

Minden annyira valóságos. És annyira fájdalmas. 

A hónapok óta most először érzem magam kicsit meg könnyebbülve. A lelkem ami nehézkes volt, most először fel lélegzet, és most először nem fáj...  Sok idő kell a szívnek, hogy begyógyuljon, hogy újra tudjon érezni, lélegezni, szeretni. Sajnos az enyém örökké beteges marad. De neki kívánom, hogy szeressen, csalódjon, legyen szerelmes, boldog, nevessen, és sose szomorkodjon. Mert attól a mosolytól, nekem is könnyebb, és tovább tudok menni. Most először.




Búcsúzóul. Azért az egy évért. Bye Honey.

Van egy sorozat, ami az MTV -n megy, az a címe, hogy " Kínos". A sztori nem lényeg, csak is az, hogy a csajszi ül a gép előtt, blogol és az előtt sír... Hát én pontosan ugyan ezt csinálom, csak én ez miatt nem kapok pénzt. Elegem lett a várásból, meg a könnyekből... annyi könnyet el sírtam már, és minek? Felesleges az egész. De már nem akarok várni. Életem egy olyan nyugalmi szakaszába ért, amit sose hittem volna. Nyugalom és várás van. És ezt utálom. Ez az érzés, hogy nincsen senki az életemben, csak is a családom. Bosszantó és elkeserítő. De még mennyire. Látni, hogy mások élete, hogyan folyik tovább a mederben, hogyan törekszenek, élik a mindennapi életüket. Nálam meg csőtőrés van, befagytak a források, és így nem tudok sehova se jutni.

A semmi ágán ül szivem,
kis teste hangtalan vacog,
köréje gyűlnek szeliden
s nézik, nézik a csillagok.

József Attila: Reménytelenül

Dögvész egy hajnal. Szomorú, siránkozós, és veszekedős... semmi jót nem ígér ez a november. De gyűlöllek én téged élet...

Megállt az élet 15:42 -kor. Most ki futnék a világból is, elbújnék a föld alá, hogy ne találjanak meg... Egyszerűen meg mondták a pofikámba, hogy a múltba élek, és ez így is van. A régi múltat elengedtem amiért szenvedtem, és most generálok újat... Padlón vagyok. A szívet tépő felismerés, hogy lehetetlen ...
Áhhh... most csak aludni vágyom.

Ő is elment. Elhagytam. Elküldtem...  Ó de remek.

Mikor az embert egy tompa fájdalom éri, és tudja az agya, hogy jönnie kell a fájdalomnak, de még nem érzi... Akkor az egész világ sokkal hangosabb. Mint ha egy szív dobbanás lenne, az egész hely. Minden élesebb, és fájdalmasan valós. Szinte tudja az ember, hogy a döntés amit hozott, most itt helyben nem fog változni, de ha változik nem lesz olyan, mint régen...
És a valóság eltűnik, helyette tompább lesz minden, és jön a fájdalom ami teljesen lever... És a világ megszűnik. És már csak magunkra tudunk figyelni, a saját mocsarunkba süllyedünk el.

Túlságosan fájdalmas a valóság...

Ez a mai nap ki készített... sose voltam én ilyen gyáva ha kellett, meg mondtam én akárkinek de most... kislány módjára elrohantam....

William Butler Yeats: Az ég köntösére vágyik

Volna csak enyém az ég köntöse,
arannyal hímzett ezüstszínű fény,
az ég kék, sötét s szürke köntöse,
melyben az éj jár s a hajnal s a fény,
azt teríteném lábaid elé;
de minden kincsem csak az álmaim;
álmaim terültek lábaid elé;
lépj lágyan: amin jársz: az álmaim.

Hát a lelkem most túlterhelődött, szóval...
Elengedtem Őt. "Szünetet" kértem tőle, de ez tovább fog tartani sokkal tovább...
Mindenkitől elzárom magam,  fel égetem magam mögött a hidakat, és egy magamban be gubózva újra élem a régi éveket.
Mert ami elmúlt sose lesz újra ugyan olyan, mert ahogy a Föld forog úgy változnak az emberek is. És micsoda nagy változás megy végbe, és most jó sok hónapig az is fog...
Egyedül maradtam, de nem bánom...
Hagyom ŐKET élni, másokkal...  és nem is fogják észrevenni, hogy én eltűntem...

Csendes, szomorú reggel... Pedig csicseregnek a madarak, a kutyák ugatnak de még is... a szomorúság tapintható most...

RETTEGEK AZ ÉLETTŐL


"Hiába ragadnak szent mámor-hattyúk
Boldog, nagy Vizen,
Gágogását hallom józan ludaknak,
Nincsen semmi sem,
Ami megmaradjon.

Csukló zokogásom hallom előre,
Mikor nevetek,
Lelkem hollóinak károgásába
Tréfás verebek
Belecsiripolnak.

Vágyakozni félek. A Teljesülés
Jön és meggyaláz.
Nyugalom sem kell, hisz vágtat utána
Egy vad mén: a Láz.
Jaj, rettegek élni."

/ Ady Endre /


Hát mást a gyűrű ölt meg... Engem a hova tartozás félelme. 

"Csak ülsz és várod. Előbb békén, majd egyre jobban
a szíved néha-néha hangosabban dobban,
hogy nyílik már az ajtó, hogy jönni fog feléd; és
ajtód előtt kopog! Majd újra halkul a lépés.
Riadt szemedben némán fakul a ragyogás
s ajkadról tört virágként hervad le a mosoly."

Pontosan. 

Úgy elment, mintha sose létezett volna, semmit se hagyott maga után, csupán a magányt, és az ürességet... mennyire tudtam, szinte éreztem, hogy el fog hagyni engem... és fáj rettentően, de ha nem kellek, akkor ne keljek... Legalább búcsú levelet hagyhatott volna nekem, de ő jobbnak látta hangtalanul el tűnni, mintha nem is létezett volna... 

"(...) Sirasson meg engem, szerencsétlen lettem,
Azok tettek azzá, akiket szerettem, 
Üres lett a szívem, üres lett utánok, 
Betöltötték kínzó, messze űző álmok, 
Álmok rabja lettem, csak álmokért élek 
Egy mámoros álom lett nékem az élet 
- Édes anyám lelkem, sirasson meg engem(...) "

/ Ady Endre- Sirasson meg /

Ha végig nézem a kép kockákat, jót mosolygok és nem bánom azt az egy évet amit vele töltöttem... Csak azt, ami jár egy kapcsolat végével. Nem beszélés, utálat, vitatkozás, nem köszönés... sírás...
Ez ebben a gyűlöletes.
Pedig még nem rég a part mellett üldögéltünk, lógattuk a lábunkat, alkoholt ittunk és szét füstöltük a tópartot, miközben egymásban vesztünk el... De ahogy jött, úgy is ment el... ahogy a nyár is... majd jön helyette egy másik évszak, ember, érzés...
De ha valami elromlik nem lehet újra gyógyítani. Ezt nem lehet. És nem is kell.
Csak a közös emlékek fájnak annyira....

Meguntam a tájat, elfolyik az élet, körülöttem, és semmi se tart engem. Szinte lebegek a nagy semmiségbe, az ürességet amit magamnak okozok... reménytelen vagyok.

Mindenki ugyan úgy megy az élete mint eddig. Valaki éppen most száll fel a vonatra, hogy menjen tatára bulizni, más pedig egy szülinapi bulin vagy, és talán most nevet egy jót, más pedig otthon ül és olcsó, rongyos romantikus számokat hallgat, és siratja magát. Meg az életét. Ami egy helyben áll.
Ilyenkor mindig elgondolkodok, hogy milyen könnyű lenne, be csomagolni egy hatalmas hátizsákba és elindulni életünk útján, hogy meg tudjuk, hogy nekünk mi is a célunk a világban. De sajnos ez lehetetlen. Mert benne vagyunk egy társadalomban, és vannak szabályok. Munka, iskola, család.... Ez az élet nagy körforgása.
És az élet áll. Itt nálam. Most.

Gárdonyi Géza

Villamos kocsin

A Fasortól a Körútig
útazott egy nő velem: 
egy szomorú szőke asszony.
Ezt az arcot ismerem.

Ismerem e kedves arcot,
- így tünődtem az uton, -
ismerem e kedves arcot,
de hogy honnan? - nem tudom.

Igy hervad a fehér szegfű,
mikor elmúlt ideje: 
sápad, sárgul, összefonnyad
virága és levele.

S így akadunk néha könyvben
gonddal eltett rózsaszálra.
Nem tudjuk már hogy ki adta?
csak tünődve nézünk rája.

Hogy az embereknek azért, kell találkozniuk, hogy utána szét váljanak és egy másik emberrel legyenek. És mennyire maró is tud lenni ez a dolog. És itt nem csak a szerelmek, hanem barátokra gondolok. Mindenki eltűnik az életünkből, az élet marad, az élet után szaladunk.... 

"A dolgok változnak. A barátok eltűnnek. Az élet pedig senkire sem vár."

Stephen Chbosky

Estére :)

Véletlenül mindig találok, olyan jó kis fasza számokat.



Pontosan így is érzek.

A férfiak csak fájdalmat jelentenek, kudarcot, szenvedést, és azt az érzést, hogy megállt az idő.

Paulo Coelho

Odáig jutottam, hogy már reggel tíz óta iszom a vodkát . Szép lassan nem sokat, hogy még estére is maradjon. Letargiám, sérelmeim olyan mélyek, hogy ezt csak én magam tudom begyógyítani, túl jutni ezen, - de hogyan - azt még nem tudom. De most két napos vodka kúrán vagyok!!!

Kurva élet...

Egyébként, megint át írhatom a "barát" fogalmát magamban. Barát nem létezik. Ember létezik. Önző, számító, rohadék, aki önmagával van elfogadva, és sokkal jobban becsüli azokat az embereket akik kihasználják, MINT az akit már tíz éve ismer. Szóval, ez van most. Utálom a világot ( jelenleg ) és a világ is utál engem. De jó érzés...



Megpróbálom nem vizesre sírni a párnámat, de ez képtelenség...

Mély letargiához.

Mikor meg hallok egy ilyen gyönyörű hangot,sírni szeretnék. Már csak az operába van valami könnyedség, báj, magaslat amiért tényleg érdemes hallgatni. Meg énekli a bánatunkat, vagy akár a boldogságunkat. Nekem most a bánatot énekli meg, amit itt mélyen érzek magamban....

And I want you in my life
And I need you 
in my life


Te!

Tessék. Imám meghallgattatott. Mégis láthattam Őt, 8 hónap után. Mosolya még mindig csodás. Megjelenése heves szívdobogást okozott. Mi lesz később? Mi lesz több év múlva?

Egy év után, ugyan úgy elgondolkozok, hogy az nap jó döntést, hoztam vagy sem. Ha maradtam volna vele, miben változott volna az életem. Ez a tengődés. Ez a céltalan járkálás, unalom... meg őrit. Akkor se volt jó semmi, és most se jó.
Három év valakivel. Minden fontos eseményen ott volt az életemben. Szerettem. Szeretem. Ő volt és lesz is az egyetlen a szívemben. Bárcsak láthatná, hogy mivé alakultam, milyen lettem, bárcsak egyszer újra láthatnám....

Ma előttem szaladtak el a régi ismerősök... - és szar volt - Szar volt, mert valami elmúlt...

Na az ilyen zenék tudnak engem boldoggá tenni, és egy kis mosolyt csalni az arcomra.

Ane Brun - These Days

Mélységesen csalódott vagyok, szinte szomorú...
Mintha bűn lenne az amit érzek, vagy gondolok, esetleg mondok...
Senki se egyforma, senki se viseli ugyan azt a tulajdonságot, mint mást. Csak is az emberi nyers erő, önzőség az amit mindenki egy formává tesz, még egy gyönyörű délután is...
Mégis a legszörnyűbb ebben az egészben, hogy semmit se mondok. Nem is fogok tenni. Hallgatni fogok. Dühös vagyok, nagyon -nagyon, a kedvem egyenlő egy kalap szarhoz   semmihez...
Gondol Ő rá, hogy mit is okoz vagy tesz?

Mindegy is, ez van ezt kell szeretni. Semmi se tart örökké!!!
De az a csend akkor, ott, szinte hihetetlen volt; valami eltört, amit nem lehet helyre hozni.



"Az eső táncolt, énekelt,
a füvön körbe járt,
átvonta, húzogatta
a gally között haját,
aztán kavics sértette fel
szelíd lábát, megállt,
elhalt ártatlan éneke,
nem táncolt már tovább."

/Szabó Magda/

Most jelenleg azt csinálom amihez minden nő, nagyon is ért. Csokival tömöm magam miközben siránkozok a múlton, mint valami rossz Bridget Jones. De miközben eszem rá jöttem, hogy a csoki nem boldogít, inkább mélyebbre dönt, nem vigasztal. Ha még boldogság hormont is termelne, akkor se lenne semmi hasznom, mert a pesszimista énem megölné őket.
Nincs így semminek se értelme, szeretnék valamit, valamit ami segít rajtam, ami jó lesz, és és és ... nem leszek ennyire fos.  Nagyon nagyon félek attól, hogy bedilizek, és megint visszaesek a régi önmagamhoz, és akkor ott mindegy lesz már nekem...
Szomorú vagyok, nagyon nagyon...

Bárcsak üzennél, ha csak gondolnál...

Mostanság akkora a tengődés, hogy nem tudok magammal, mit kezdeni. Kezdek ismételten le ereszteni, ezért megint találnom kell magamnak valami elfoglaltságot... - Meg persze ismételten kezdek ki borulni, de hát arra még ráérünk.

Ahogy halad az idő vele együtt, minden, és amikor észre veszed magad, a régi arcok újra arcba csapnak! A mai nap után meg vagyok szédülve, a meglepettség, fájdalom, miatt. Bár mennyi ideje is ismersz valakit ,azt ugyan úgy " Ismerős" marad, főleg egy nyári buli után...
Vagy egy májusi kicsapongás, esetleg egy régi hideg február után már minden annyira idegen, és fájdalmas...
Ezért, nem is tudom, valakinek nem való semmi, hozzám meg senki se...

Győz a depresszió, olyan gyönyörű szó...

Bármennyi idő telhet el, én még ugyan úgy tudok sírni, és fogok is utána, mindig is. Az én hibámból történtek a dolgok és remélem egyszer meg bocsátja őket, eltekint a balgaságon, lázadáson, - vagy örökre utálni fog -. Mennyire tudom, hogy amennyire szeszélyes vagyok, sose fogom meg találni a helyemet...  Én is egy örök körforgásban leszek, egy olyan ember aki sose találja meg a helyét, ezért fog száguldozni...

Azt hiszem, újra értékeltem az egész kis maszlagomat, és rájöttem -három - ember van aki igazán számít nekem, és ennyi. A régi emberek, barátok, akikhez egykor tartoztam azok eltűntek az életemből, egyszerűen felszívódtak, már nem hozz minket össze az élet. Talán jobb is így, mert túlságosan is visszafogtak, túlságosan is rosszba rángattak bele, befolyásoltak sok mindenben, én pedig már nem akarok több hibát elkövetni.
Igaz ez a helyzetemen se segít, nem találkozni, nem beszélni többet az megy, de megváltoztatni a lelkiállapotomat és újra visszatalálni a régi önmagamhoz, eléggé nehéz. Soha se leszek olyan, mint régen, ami még nekem is hiányzik. Inkább, annál jobb, és törekvőbb lehetek, egy kissé szomorkás, búsabb, boldogtalan, de hát ez hozzám tartozik - évek óta meg vagyunk egymással - de most akik fontosak, jók hozzám őket meg tartom, és igyekezni fogok, hogy meg is maradjanak mellettem.
Mind a három személyt szeretem, és fogom is őket!

Talán egyszer sikerül elhagynom a régi emlékeket, talán még újra is születhetek...

Ma vettem magamnak, egy piros cipőt.
Igen, igen pirosat, és szépet, hozzá illő körömlakkot, aminek tipikus kurvás színe van...  - DE NEKEM AKKOR IS TETSZIK - Ó, micsoda apró örömök ez nekem...
Ahhh, néha nehéz fel kelni, mintha - mintha néha vissza mennék a múltba...

Most estére, ezt, meg a könyv, esetleg pár könny...

Tegnap sikeresen meg ismerkedtem, Jane Austen magánélete (Becoming Jane) című filmmel, amit német órán kezdtünk el nézni, és be kell vallanom, mindig is érdekelt, a hölgy, de valahogy nem éreztem magam elég érettnek, vagy esetleg tényleg nem is érdekelt...

 De most, hogy tegnap meg néztem a filmet, és szinte végig bőgtem rajta egyes részeket, úgy érzem itt az ideje, hogy az egyik híres könyvét ki olvassam. A " Büszkeség és balítélet" - et, úgy érzem most jött el az én időm.

Most érzem magányomat, hogy este nagyon is jó lesz ebbe elbújni egy kicsit, és végre valami újat, valami mást olvasni...

( Ki akasztó, fárasztó, depresszióba taszító ez az istentelen idő, tán még az emberek is akik idegesítenek, de közben hallgatom őket, sőt még foglalkozok is velük, pedig tudom,tudom, hogy nem sokáig maradok velük.)

Ma van a név napom... sokan úgy köszöntöttek fel, mintha most töltöttem volna be a harmincat! De legalább gondoltak rám ami tényleg nagy szó... mert nem szokásuk...  Nem baj, az a lényeg, hogy eszükbe jutottam...

Ma ahogy fent ültem a vonaton és vártam, hogy elinduljak egy kedves Kis Herceg ült mellettem... Mind a ketten magunba fordultunk, gondolkoztunk és élveztük a csendet.
Tudom, hogy amiket elkövettem valami akarnak jelenteni, és ma ahogy ott ültem rá jöttem, hogy mit... 
Most valamiért nem is megy, úgyhogy .... majd ha felkészültem, hogy hangosan is ki mondjam....

Kurva élet...

Van valami következménye a tetteinknek a jövőre nézve? Amit teszünk, az azonnal meg is változik a jövőben? Meddig fájhat valakinek szíve? Meddig sírhatja el a könnyeit, meddig lehet boldogtalan, meddig menekülhet az IGAZSÁG ELŐL? Azt is tudom, hogy el lettünk taszítva egymástól, és én most már egy halott ember vagyok a számára, aki volt és még most is VAN de, az már annyira nem is fontos. Mert nem vele vagyok. Meddig fogom elviselni ennek az érzésnek a maró szenvedélyét, a könnyek kegyetlen csípését a szememben? Újra értékelve ez az egészet, az évek amit együtt töltöttünk rá kellett jönnöm, hogy nem készültem fel semmire se. Nem készültem fel egy komoly kapcsolatra, és az érzéseim is mindig gyengék voltak...

Mindegy, hogy hány év fog még elmúlni nélküle, én teljes odaadással fogom őt "Szeretni", mert ő volt nekem a tökéletes. Az igazi. Minden embernek egy ilyen ember van az életében, én pedig hátat fordítottam neki, hagytam, hogy leégjenek a hidak ami hozzá vezetnek. Ha akarnám se tudnám újra építeni, azt hiszem elkéstem ezzel már régóta...
De tudom, hogy ő teljes odaadással gyűlöl engem, és fog is ahányszor csak az eszébe jutok... 

De jobb is így, legalább emlékeztet amit elkövettem, és amiért elhagytam ŐT, az én múzsámat. 

Valaki azt mondta nekem, hogy még egyszer fog rám sütni a nap... Remélem igaza lesz neki, mert most is valami süt, de engem valahogy nem érdekel, valahogy csak úgy lengek, vagyok, mert tudom, hogy addig is csak telik ez a maró, gúnyos idő... 

Az idők változnak a fájdalom meg marad, talán enyhülni fog, talán nem...

Egy év után, sikeresen és boldogan vettem meg Thomas Harris - Hannibal c. könyvét!
Most persze teljes az öröm és a boldogság nálam.... még a csomagból se bontottam ki.... *.* 
Ez az én névnapi ajándékom magamnak! <3 p="p">

1935. január 8. – 1977. augusztus 16

Utólag is Boldog Újévet! ( már akinek fergetegesen kezdődött a 2013 -as év, akinek meg nem annak majd a 2014 -es jobb lesz kurva életbe, hogy nem leszünk optimisták: BUÉK )

Boldog 78 -ik Születésnapot Elvis Presley!!!!