Köd

Köd
Megyek a hídon ahogy csak bírom de elnyel a táj hol senki se vár A lelkem is szürke látszik a füstje táplálom én is a misztikumot.

2013. február 24., vasárnap

Azt hiszem, újra értékeltem az egész kis maszlagomat, és rájöttem -három - ember van aki igazán számít nekem, és ennyi. A régi emberek, barátok, akikhez egykor tartoztam azok eltűntek az életemből, egyszerűen felszívódtak, már nem hozz minket össze az élet. Talán jobb is így, mert túlságosan is visszafogtak, túlságosan is rosszba rángattak bele, befolyásoltak sok mindenben, én pedig már nem akarok több hibát elkövetni.
Igaz ez a helyzetemen se segít, nem találkozni, nem beszélni többet az megy, de megváltoztatni a lelkiállapotomat és újra visszatalálni a régi önmagamhoz, eléggé nehéz. Soha se leszek olyan, mint régen, ami még nekem is hiányzik. Inkább, annál jobb, és törekvőbb lehetek, egy kissé szomorkás, búsabb, boldogtalan, de hát ez hozzám tartozik - évek óta meg vagyunk egymással - de most akik fontosak, jók hozzám őket meg tartom, és igyekezni fogok, hogy meg is maradjanak mellettem.
Mind a három személyt szeretem, és fogom is őket!

Talán egyszer sikerül elhagynom a régi emlékeket, talán még újra is születhetek...