Hát, ennyire se sűlyedhettem el magamba, se másba... - ó bárcsak lőne fejbe valaki - az istenit neki. De utálom én ezt az egészet. 

Azt érzem, hogy most vissza kell lépnem az én kis zűrös, szét rombolt házamba, hogy mindent újra építsek... Muszáj ez. Muszáj vagy elveszek itt a rengetegben, és nincs mellettem már senki aki visszahozna. Magamnak kell... 
Azt hiszem mindig ősszel van nálam ez a válság, és ez a válság elkísér tavaszig... vagy csak az a rohadt téli depresszió miatt van...





Nagyon megtetszett ez a szám.
Most jól jön, vodka mellé....

Estére ez jár...




Ki tudja, a szív miért fáj
Ahogy az életed száll, csak az idő?
És ki tudja, a szív miért sír
Ha a szerelmed hazugság, csak az idő?

Ki tudja, miért találkoznak az utak
Talán a szerelem, a szívedben?
Ki tudja, mikor alszik el a fény
És lesz éjszaka a szívekben
Örök sötétség a szívedben


Ki tudja, a szerelmed erősödik-e
Szíved kívánsága szerint, csak az idő?
És ki tudja, meddig tartanak az utak
Hová vezetnek a napok, csak az idő?

Ki tudja? Csak az idő
Ki tudja? Csak az idő

Többé nem csatangolunk hát

ily késő éjbe már,

bár szivünk csöppet se lomhább

s ragyog még a holdsugár.

Kardról lehull a hüvely

és a lélekről a mell,

nem liheghet szűntelen:

a szívnek béke kell.

Bár az éjben érzelem gyúl

s túlhamar megtér a nap,

nem csatangolunk ezentúl

holdas ég alatt.

/ Byron/

 Isten veled, édes, szerelmes, hold sugár...