Köd

Köd
Megyek a hídon ahogy csak bírom de elnyel a táj hol senki se vár A lelkem is szürke látszik a füstje táplálom én is a misztikumot.

2012. március 28., szerda

Muszáj megosztanom ezt a videót, a két leányzó amit ott leművel. Mosolyogtató. Eszembe jutatt, pont két idiótát!!!



Teljesen nem normálisak :D



2012. március 24., szombat

Leander & Dystopia koncert.




Leander Cd -ét bemutatót tartott, ahol mindenki forró áhítattal várhatta, míg ki nyílik a vaskerítés, és a tömeg tódulhat be a koncertre. Gyönyörű virág pecsétet kapott mindenki utána pedig megkapta a hűen várt Cd- t amit mindenki a végén megpecsételhetett a zenészekkel.
A Leander csapat pedig a végén kiült és boldogon aláírta mindenkinek, meg persze a másik zenekar is.
A koncert hajmeresztő, sör esővel kezdődött és egy csodálatos pogóval végződött. Leanderék megint ki tettek magukért, a hangulat ugyan olyan remek volt, mint legelőször, és most már mindenki énekelt a szöveget, és a legújabb három új számukat is. Mondhatjuk azt, hogy volt ám erezd el a hajam - mert kaptam egy adag hajat a számba - meg repült a ruha is.

A végén az együttes meg köszönte a barátoknak, szülőknek, a segítséget, hogy elkészülhetett a lemez.

Leander banda előtt, fellépett egy elő zenekar a Dystopia, akik nagyon jó hangulatot csináltak nekünk. Kiderült, hogy ez az együttes már hét éve tolják a szekeret együtt, összekovácsolva, csipkelődve, fáradtan, kissé egyéni viccekkel - meg persze, teljes szeretettel, amit a rajongóknak adnak - amit mi is kaptunk tőlük.

Édes jó kedvükbe volt szerencsém beszélgetni velük, munkáról, zenéről, esetleg arról, hogy melyikük milyen személyiség, miket szeretnek, milyen jegyűek, és ami fontos, hogy " az ERŐS PISTÁS uborka jót tesz a szemnek" .

Ami teljesen varázslatos volt, hogy boldogan fogadták az öltetett, hogy fogják meg és írjál alá a nadrágomat, amit boldogan vállaltak is. Kedvesek voltak, figyelmesek, és nagyon barátságosak - ami nálam egy jó pont - Az énekesnek egy kicsit Wayne Static ( Static X énekese ) hangja van, kicsit mélyebb, érdes, és ez ettől egyedi. Ami pedig nagyon meg döbbentett, az pedig az volt, hogy elénekelték Sting - Elnglishman in New York című számát. Ami pedig meglepő volt, de csodálatos volt rockos - metálosan hallgatni, egy élmény volt.

Utólag is gratula mind két bandának, sok -sok -sok Cd -ét adjanak ki.

Remek buli volt, én nagyon élveztem, hajrá fiúk!













2012. március 23., péntek

Évszak, könyv


Ma gyönyörű időnk volt, szinte szemüvegen keresztül égette ki a retinámat a nap, miközben azt se tudtam, hova rakjam a kardigánomat, mert minden hogyan zavart....
Eljött azaz évszak amit teljességel utálok, éltere kell a természet, és én ilyenkor arra vágyok, hogy mikor fog megint haldokolni. Hm.
Persze, hogy a napsütésről eltereljem gondolataimat elkezdtem egy Angol tájról szóló, könyvet olvasni, ami teljesen vérfagasztó.
Találtam egy csodálatos könyvet és teljesen meglepődtem, hogy egy német írónő írta, és nem éppen Németország gyönyörű tiszta, hegyeiközt, miközben ahol minden madár többet énekel mint itt. Hanem Angliába.

http://ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2009-03-08/charlotte-link-a-bun-visszhangja

Nagyon érdekes, itt minden bene van, hogy miről is szól.
Nem kedvelem a német írókat ( főképp a nőket ) az " Eperszedő" után, mert azon majd megőrültem. De ez minden tekintettben nagyon jól van megírva. Talán az eleje unalmas, míg az ember bele nem jön azután, már szinte ő fogja keresni a szereplőket.

Aki szereti a thriller filmeket, akkor ezt is fogja kedvelni :)


2012. március 21., szerda

AZ, hogy nem mondom ki, hogy "nem "-et mondok, még nem azt jelenti, hogy én tényleg ezt akarom. Amit nem tehetek meg most, majd később, vagy esetleg egy másik életbe.

Basszus.

2012. március 19., hétfő

Hóhérok az eleven vágyak,
Átok a legszebb jelen is:
Elhagylak, mert nagyon kivánlak.

/ Ady Endre /

Most így érzem magam.

2012. március 16., péntek

Hogy hiányozhat olyan akit alig ismerünk? Hogy megy ez?Kopogtatt, ajtót nyitsz és már is hiányzik? Vagy belépsz a szobába ismeretlenül és egyből meg változik a légkör, és megszűnik minden? Esetleg pár hónap múlva derül ki? És mi van a kötelezettségekkel, azokat el kell dobni, esetleg falnak rohani?
Nem! Szilárdan, ellenállni, semlegesnek, nem törődve vele, beszélgetni, míg meg nem unja...
És ha nem teszi?

Basszus...



Mert, ma mindenki elhagyott.


Édes, imádott nagynénim kedvenc száma, amit rettentő hamisan, de beleéléssel tudta énekelni.... Ami után én is elkezdtem énekelni, és a húgom pedig sírva fakadt, hogy újra meg újra meg kell hallgatni ezt a számot.... háááh

2012. március 15., csütörtök

Most, hogy nagyon lassan jön a tavasz... úgy érzem, én is egy kicsit lökött vagyok.... Úgy viselkedek, mint egy gyerekes, neveletlen 15 éves lány.... Nem szokásom.... Többnyire.... Rohadt időjárás az oka.
Most, hogy nagyon lassan jön a tavasz... úgy érzem, én is egy kicsit lökött vagyok.... Úgy viselkeek, mint egy gyerekes, neveletlen 15 éves lány.... Nem szokásom.... Többnyire.... Rohadt időjárás az oka.

2012. március 10., szombat

Lassú kortyokban nyelném
újra és újra drága lényed
mámorító közelséged
soha meg nem unnám
veled a létezés szégyenét
elviselni megtanulnám
de fogytán már időnk
otthonunk és vesztőhelyünk
ez a sivár kietlen terep
ne sírj te gyönyörűséges
ne fordítsd el a fejed
öleljük inkább át egymást
vacogva hideglelősen
ameddig csak lehet.

/Parancs János/




Ez a dal mindig felbukkan, mikor olyan kedevembe vagyok :) kedvelem ezt az énekes nőt!

2012. március 2., péntek

No hát, igen -igen meg lett rendelve a " Fekete ruhás nő" könyvben!
Persze naiv voltam, bolond, tudatlan, túlságosan mámoros, hogy felmérjem, a következményeket. A könyv rohadt nagy csalódás volt, és nagyon is látszik - érződik rajta, hogy nő írta. Majdnem a vége felé tudjuk meg az igazságot, és csak mikor majdnem elolvastuk a könyvet akkor kezdődik a "rémes" részek. Nagyon light- os könyv. Azt hiszem az írónő sokkal jobban el volt foglalva a tárgyak, táj, érzések, optimizmus írásával mint azzal, hogyan pörgesse fel még jobban a könyvet.
Valami olyat vártam, hogy majd beszélgetni fog a szelemmel, vagy esetleg tudtára adja a dolgokat.... de nem így lett....
Mondjuk a vége az ami nagyon szív szaggató.

Most már csak a filmbe bízok, és adj Isten, hogy jó legyen.

( Persze a híres nevezetes William Blake festett képek. Vörös sárkány és a Napba öltözött asszony!)


Na, hát úgy történt, hogy megtörtént és sikerült el olvasnom a "Vörös Sárkányt" szóval, meg van nyugodva a lelkem, hogy teljes a trilógia. Egyébként, amint lehet, meg veszem a többit is, hogy teljes legyen a polcomon.

Azt tudom mondani, hogy a filmbe a vége felé raktak egy kis pluszt, a könyvnek a vége lightos lett. De persze ez elnézhető még. Azt hiszem a filmben remekül válogattak össze a szereplőket, csodálatos mind a kettő. ( Persze csak én lehet ennyire elfajzott, hogy végig röhögtem, erre is születni kell ) Valahogy annyira pezsdítő az egész, ahogy tényleg ki derült a gyilkos múltja, hogy mitől lett ilyen... Sajnálatra, szánalomra méltó az egész. Senki se tehet arról, hogy milyennek születik.
Kedvenc vég idézetem.

"Kedves Will! Remélem, mostanra már felépült. Micsoda sebhelygyűjteménye van. Sebeink emlékeztetnek rá, hogy a múlt valóban megtörtént. Sose feledje el, kitől kapta a legjobbakat, és legyen hálás. Primitív korban élünk, nem igaz, Will? A fél megoldások a kor átka. Bármely ésszerű társadalom engem vagy megölt volna, vagy hasznosít.
Sokat álmodik, Will? Gyakran gondolok magára.
Régi barátja:
Hannibal Lecter"



/ Vörös Sárkány /