Ha a fejemet verném a falba, akkor se lenne könnyebb....  - most már semmi se az -

" Én pedig maradok,
hű alattvalód,
egy gaz áruló,
mocskos koldus,
aki te rád vár."

/ Agatha Herbert /

Tovább folytatom nem lesz jobb - sőt sokkal rosszabb lesz - én pedig fittyet hányva  folytatom.

 

Szóval a Július 15 -ke és a Július 16 -ai este így telt.
Ivással, dohány füstbe, táncolással, sírással, hányással. Csodás volt. Ó Ray, mi az, hogy annyi szeszesitallal maradtál otthon??? ÁÁÁÁÁ :D

"Ha én lennék a szerelmed

Rám mondanád hogy ez Ő

Csak el kéne hinned

És úgy kellenék neked mint a levegő."

imádom...a szövegét lenginkább" 

Szerintem csodásan irónikus, romantikus, és igaz! 

No, hát... nem sokára az én napom lesz. - hogy én mennyire utálom ezt. - .I.

"Ma hajnalba meg rohamoztak az emlékek. Olyan hajnali három óra lehetett. Feküdtem békésen az ágyamba, és visszalapoztam emlékezetembe a legszebb dologhoz, ami akkor történt velem. A kellemes érzéshez, amikor az ágyban feküdtünk és magához ölelt, olyan erősen, és forrón, hogy azt hittem eggyé fogok válni vele.

Soha életembe nem éreztem magamhoz ennyire közel lélekben, nem tudtam, hogy létezik ilyen, mikor azt kívánod, bárcsak a bőröd alá bújhatna és veled lehetne. Úgy érzed, hogy még egy lélekből is képeset lehettek élni.

Azt kívántam bárcsak ne múljon el az éjszaka. Azt vártam, hogy megálljon az idő és minden úgy maradna, azzal az érzéssel a szívemben. Örökké.

Sírtam. Ó, ha azt sírásnak lehetne nevezni, amit ott leműveltem. Zokogtam. Nem is akárhogy.

Életembe nem éreztem ekkora fájdalmat, még régebben… úgy három – négy éve lehetett. Most már tudom mit érzett Shakespeare mikor szerelméről álmodozott… Ágyában feküdt és csak ő járt a fejében, gondolataiban pedig vele járt, kelt, aludt. Micsoda bánat.

Micsoda bánat pedig az, hogy sejtem, tudom, hogy soha többé nem érhetem el újra…

A hatalmas szakadék megnőtt, és a hidat felégettem mikor eljöttem.

Ezért, mint valami csöves koldusnak, csak az emlékek maradtak, maróan fájó emlékek, amiket elő vehetek újra – meg újra. És nem imádkozok, hogy elfelejtsem őket. "

Agatha Herbert –

Lyukas mellkas

"Sorsot nem lehet elkerülni. Sorsunk mellett nem mehetünk el. Valakik még találkozni fognak... pár év múlva, és akkor minden rendbe lesz! " / Filozófus Anyától /

" Járod az utad
  Járom az utad én is "

/ Leonard Cohen /

"Sokféle volt és kísértő az Éden.
Zengett-zúgott szép fáival köröttem
az érthetetlen isten tenyerében.

Hogy szerettem, nagy ég, ó, hogy szerettem!

Telhetetlenül, kétségbeesetten,
mennyi gyönyörrel, kínnal, könnyel
szerelmünk hosszú lángjában mi ketten!

Úgy látszik, bűnbe estem."

/Lator László/

No, tessék itt a válasz... 

Meddig?

Meddig maradhat az embernek a lelkébe Űr? Meddig képes valakivel be foltozni a szívét, és azaz anyag meddig képes ott maradni? Meddig képes elviselni a fájdalmat? Meddig képes életbe maradni, vagy táplálkozni valakiből, olyanból aki nem érdemli meg... ??? Meddig?
A másik pedig meddig képes ezt el viselni???
Ha nagyon düddő akkor jó sokáig... Ó istenem, de még mennyi ideig...

Úgy érzem, hogy az érzelmek olyan dolgok egy ember életébe amik csak rosszat akarnak... Mindig ez hozta a bajt az embereknek... meg persze, az Isten adta Jóság ( hogy baszná meg ) szörnyű az egész... Ha nem lennének érzelmek a világ pontos mása lenne, egy olyan képnek amit az emberek elrejtenek magukban. Az igazságot fedné fel, azt a mocskos, pucér igazságot, amit nem hagyunk, hogy mások lássanak...
Ideg tépően, gonosz lenne mindenki... - most se különb senki - De mindenki, igazságosan, jóságosan, ki használja a másikat... Esetleg akkora ütést mér rá, hogy az egész életét meg bélyegzi vele... Nincs is szebb dolog. " Szúrjuk le, szúrjunk a szívére, hogy ne dobogjon tovább..."
Rohadt életbe.

"Gyönyörű éjszakákért. Meg a gyönyörű emlékekért... meg persze, a csodás viszont látásért "

Persze, hogy fáj és még meddig fog...