Ha végig nézem a kép kockákat, jót mosolygok és nem bánom azt az egy évet amit vele töltöttem... Csak azt, ami jár egy kapcsolat végével. Nem beszélés, utálat, vitatkozás, nem köszönés... sírás...
Ez ebben a gyűlöletes.
Pedig még nem rég a part mellett üldögéltünk, lógattuk a lábunkat, alkoholt ittunk és szét füstöltük a tópartot, miközben egymásban vesztünk el... De ahogy jött, úgy is ment el... ahogy a nyár is... majd jön helyette egy másik évszak, ember, érzés...
De ha valami elromlik nem lehet újra gyógyítani. Ezt nem lehet. És nem is kell.
Csak a közös emlékek fájnak annyira....
"Amíg őriz a szemed, amíg lehunyt szemmel látsz, - lehet, elmegyek, de itt leszek, - a lábnyomomban jársz ... Amíg érez a kezed, - amíg néha még rám vársz, - egy mozdulatban egyszer majd újra megtalálsz ... /Kipling/"
Köd
Megyek a hídon ahogy csak bírom de elnyel a táj hol senki se vár A lelkem is szürke látszik a füstje táplálom én is a misztikumot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése