Mostanság akkora a tengődés, hogy nem tudok magammal, mit kezdeni. Kezdek ismételten le ereszteni, ezért megint találnom kell magamnak valami elfoglaltságot... - Meg persze ismételten kezdek ki borulni, de hát arra még ráérünk.

Ahogy halad az idő vele együtt, minden, és amikor észre veszed magad, a régi arcok újra arcba csapnak! A mai nap után meg vagyok szédülve, a meglepettség, fájdalom, miatt. Bár mennyi ideje is ismersz valakit ,azt ugyan úgy " Ismerős" marad, főleg egy nyári buli után...
Vagy egy májusi kicsapongás, esetleg egy régi hideg február után már minden annyira idegen, és fájdalmas...
Ezért, nem is tudom, valakinek nem való semmi, hozzám meg senki se...

Győz a depresszió, olyan gyönyörű szó...

Bármennyi idő telhet el, én még ugyan úgy tudok sírni, és fogok is utána, mindig is. Az én hibámból történtek a dolgok és remélem egyszer meg bocsátja őket, eltekint a balgaságon, lázadáson, - vagy örökre utálni fog -. Mennyire tudom, hogy amennyire szeszélyes vagyok, sose fogom meg találni a helyemet...  Én is egy örök körforgásban leszek, egy olyan ember aki sose találja meg a helyét, ezért fog száguldozni...