Köd

Köd
Megyek a hídon ahogy csak bírom de elnyel a táj hol senki se vár A lelkem is szürke látszik a füstje táplálom én is a misztikumot.

2013. október 13., vasárnap

Meguntam a tájat, elfolyik az élet, körülöttem, és semmi se tart engem. Szinte lebegek a nagy semmiségbe, az ürességet amit magamnak okozok... reménytelen vagyok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése