Van egy sorozat, ami az MTV -n megy, az a címe, hogy " Kínos". A sztori nem lényeg, csak is az, hogy a csajszi ül a gép előtt, blogol és az előtt sír... Hát én pontosan ugyan ezt csinálom, csak én ez miatt nem kapok pénzt. Elegem lett a várásból, meg a könnyekből... annyi könnyet el sírtam már, és minek? Felesleges az egész. De már nem akarok várni. Életem egy olyan nyugalmi szakaszába ért, amit sose hittem volna. Nyugalom és várás van. És ezt utálom. Ez az érzés, hogy nincsen senki az életemben, csak is a családom. Bosszantó és elkeserítő. De még mennyire. Látni, hogy mások élete, hogyan folyik tovább a mederben, hogyan törekszenek, élik a mindennapi életüket. Nálam meg csőtőrés van, befagytak a források, és így nem tudok sehova se jutni.

A semmi ágán ül szivem,
kis teste hangtalan vacog,
köréje gyűlnek szeliden
s nézik, nézik a csillagok.

József Attila: Reménytelenül

Dögvész egy hajnal. Szomorú, siránkozós, és veszekedős... semmi jót nem ígér ez a november. De gyűlöllek én téged élet...

Megállt az élet 15:42 -kor. Most ki futnék a világból is, elbújnék a föld alá, hogy ne találjanak meg... Egyszerűen meg mondták a pofikámba, hogy a múltba élek, és ez így is van. A régi múltat elengedtem amiért szenvedtem, és most generálok újat... Padlón vagyok. A szívet tépő felismerés, hogy lehetetlen ...
Áhhh... most csak aludni vágyom.

Ő is elment. Elhagytam. Elküldtem...  Ó de remek.

Mikor az embert egy tompa fájdalom éri, és tudja az agya, hogy jönnie kell a fájdalomnak, de még nem érzi... Akkor az egész világ sokkal hangosabb. Mint ha egy szív dobbanás lenne, az egész hely. Minden élesebb, és fájdalmasan valós. Szinte tudja az ember, hogy a döntés amit hozott, most itt helyben nem fog változni, de ha változik nem lesz olyan, mint régen...
És a valóság eltűnik, helyette tompább lesz minden, és jön a fájdalom ami teljesen lever... És a világ megszűnik. És már csak magunkra tudunk figyelni, a saját mocsarunkba süllyedünk el.

Túlságosan fájdalmas a valóság...

Ez a mai nap ki készített... sose voltam én ilyen gyáva ha kellett, meg mondtam én akárkinek de most... kislány módjára elrohantam....

William Butler Yeats: Az ég köntösére vágyik

Volna csak enyém az ég köntöse,
arannyal hímzett ezüstszínű fény,
az ég kék, sötét s szürke köntöse,
melyben az éj jár s a hajnal s a fény,
azt teríteném lábaid elé;
de minden kincsem csak az álmaim;
álmaim terültek lábaid elé;
lépj lágyan: amin jársz: az álmaim.

Hát a lelkem most túlterhelődött, szóval...
Elengedtem Őt. "Szünetet" kértem tőle, de ez tovább fog tartani sokkal tovább...
Mindenkitől elzárom magam,  fel égetem magam mögött a hidakat, és egy magamban be gubózva újra élem a régi éveket.
Mert ami elmúlt sose lesz újra ugyan olyan, mert ahogy a Föld forog úgy változnak az emberek is. És micsoda nagy változás megy végbe, és most jó sok hónapig az is fog...
Egyedül maradtam, de nem bánom...
Hagyom ŐKET élni, másokkal...  és nem is fogják észrevenni, hogy én eltűntem...