Köd

Köd
Megyek a hídon ahogy csak bírom de elnyel a táj hol senki se vár A lelkem is szürke látszik a füstje táplálom én is a misztikumot.

2014. május 7., szerda

Néha túl sokat várok el az embertől. Talán azért, mert amit tőlem elvárnak én azt ugyan úgy visszaszolgáltatom nekik. Úgy érzem tiszta szívvel csinálom ezt, persze már csak is annak aki megérdemli ezt. De... már az se érdemli, akiről azt hittem, hogy megérdemli. Úgy kell viszonyulnom, aki soha semmit se vár, és akkor nem lesz kellemetlen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése