Köd

Köd
Megyek a hídon ahogy csak bírom de elnyel a táj hol senki se vár A lelkem is szürke látszik a füstje táplálom én is a misztikumot.

2014. február 2., vasárnap

De örülnék ha most már nem csak távolról szeretnének, hanem közelről is. Megöl a távolság, és a várás... meg persze a kibaszott idő.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése