Köd

Köd
Megyek a hídon ahogy csak bírom de elnyel a táj hol senki se vár A lelkem is szürke látszik a füstje táplálom én is a misztikumot.

2012. november 19., hétfő





Hát, ennyire se sűlyedhettem el magamba, se másba... - ó bárcsak lőne fejbe valaki - az istenit neki. De utálom én ezt az egészet. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése