Azt hiszem szerettelek.
Jónak láttál, az is voltam. Becsületes, bevallom az voltam. Csendes, csak mikor új környezetbe kerültem. Milyennek láttalak? - Gyönyörűnek. Sebzet lelkű fiú, akit naív világomba akartam szorítani, és ott tartani, míg erős lesz. . De, hogy segítsek olyanon aki ezt nem fogadja el? Aki önző volt, és idővel később érző ember lett. Megrémisztesz, jelenléteddel, tudatoddal... Távol akarsz tőlem lenni, hideg emberként beszélni? Akkor én is így fogok tenni, nehéz szívvel, de meg teszem.
Hiányzol, bevallom... mikor jön az ősz, te jársz az eszembe, és az emlékek...
De ennek vége van. Elszakadni, nehezen de ennek kell történi.
Emlékeim már csak lapok amiket, elfújhatna a szél de nem teszi, mert még fontosak. Ragadok hozzájuk, és ragadni is akarok. Meddig? Még nem tudom, talán halálomig.
Tönkretettél. Meg bocsájtottam. Most pedig vesztesség ért.
Sajnálom, gyógyulj meg teljesen, testileg - lelkileg is.
"Gondolok rád, ahogy hullanak a levelek."
Kawaii.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése