Ahogy halad az idő vele együtt, minden, és amikor észre veszed magad, a régi arcok újra arcba csapnak! A mai nap után meg vagyok szédülve, a meglepettség, fájdalom, miatt. Bár mennyi ideje is ismersz valakit ,azt ugyan úgy " Ismerős" marad, főleg egy nyári buli után...
Vagy egy májusi kicsapongás, esetleg egy régi hideg február után már minden annyira idegen, és fájdalmas...
Ezért, nem is tudom, valakinek nem való semmi, hozzám meg senki se...
Győz a depresszió, olyan gyönyörű szó...
"Amíg őriz a szemed, amíg lehunyt szemmel látsz, - lehet, elmegyek, de itt leszek, - a lábnyomomban jársz ... Amíg érez a kezed, - amíg néha még rám vársz, - egy mozdulatban egyszer majd újra megtalálsz ... /Kipling/"
Köd
Megyek a hídon ahogy csak bírom de elnyel a táj hol senki se vár A lelkem is szürke látszik a füstje táplálom én is a misztikumot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése