Mindenki ugyan úgy megy az élete mint eddig. Valaki éppen most száll fel a vonatra, hogy menjen tatára bulizni, más pedig egy szülinapi bulin vagy, és talán most nevet egy jót, más pedig otthon ül és olcsó, rongyos romantikus számokat hallgat, és siratja magát. Meg az életét. Ami egy helyben áll.
Ilyenkor mindig elgondolkodok, hogy milyen könnyű lenne, be csomagolni egy hatalmas hátizsákba és elindulni életünk útján, hogy meg tudjuk, hogy nekünk mi is a célunk a világban. De sajnos ez lehetetlen. Mert benne vagyunk egy társadalomban, és vannak szabályok. Munka, iskola, család.... Ez az élet nagy körforgása.
És az élet áll. Itt nálam. Most.
"Amíg őriz a szemed, amíg lehunyt szemmel látsz, - lehet, elmegyek, de itt leszek, - a lábnyomomban jársz ... Amíg érez a kezed, - amíg néha még rám vársz, - egy mozdulatban egyszer majd újra megtalálsz ... /Kipling/"
Köd
Megyek a hídon ahogy csak bírom de elnyel a táj hol senki se vár A lelkem is szürke látszik a füstje táplálom én is a misztikumot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése